Betegségek
Ez lenne a Panaritium(büdös sántaság)
Mi okozza?
Szigorúan anaerob baktérium, fehérjebontó enzimet termel, elbontja a húst, sőt a szarut is. Vannak virulens és enyhébb elváltozásokat okozó változatai is. A betegség megjelenésében más baktériumok (pl. clostridiumok, staphylococcusok stb.) és hajlamosító körülmények is szerepet játszanak: meleg, nedves időjárás, felázott vagy köves talajon való hajtás, zsúfoltság, rossz tartási feltételek, csülökápolás elhanyagolása, lábvégek sérülései, bélsárral tartósan szennyezett lábvégek stb.
Mikor fordul elő?
A fenti hajlamosító körülmények esetén. Egyes állományokban járványszerűen is felléphet. Bizonyos fajták, így pl. a puhább szarutokkal rendelkező húsfajták érzékenyebbek iránta. Az életkor is befolyásolhatja, mert idősebb juhokban a szarutok könnyebben elválik az irhától. Tartós fertőzési forrást jelentenek a talprothadásban szenvedő juhok. Nálunk főként a tavaszi és az őszi csapadékos időszakokban gyakoribb. A száraz meleg és hideg nem kedvez a betegségnek.
Milyen tünetek vannak?
A csülök közötti bőrön vagy a pártaszélen kezdetben savóval, majd gennyel telt lapos hólyagok jelennek meg. Ezek felfakadása után fekélyek keletkeznek, a szövetelhalás ráterjedhet a csülök irhájára, mely elszürkül, ellágyul, változó nagyságú területeken elválik a szarutoktól. Az elvált irha és a szarutok között kezdetben híg, később kenőcsszerű vagy gennyes váladék halmozódik fel, ez feltűnően bűzös, rothadt sajtra emlékeztető szagú. Az elhalás néha az ujjcsontokra is ráterjed. Az esetek nagyobbik részében csak az egyik lábvég betegszik meg, de előfordul mind a négy lábvég betegsége is. Az állatok sántítanak, sokat fekszenek, térdelve vagy ülve esznek, a beteg anyák étvágytalanok, elapasztanak.
A betegség lefolyása általában hosszadalmas, a juhok fokozatosan lesoványodnak, ha a négy lábvég egymás után betegszik meg, akár fél évig is eltarthat.
Megelőzés, védekezés
Tiszta, száraz alom, rendszeres csülökápolás, lábvégsérülések kerülése, istállók kijárata, itatók körüli tócsák megszüntetése. Vásárlás előtt meggyőződni a betegségtől való mentességről, vásárlás után egy hónapos karantén.
Enyhébb esetekben a levált szarurészek eltávolítása után a beteg irha fertőtlenítőoldattal történő 2-3 naponkénti kezelése (ma már számos, kifejezetten ezt a célt szolgáló készítmény van forgalomban - kenőcsök, sprayk, hintőporok stb.).
Lábfürdők: 5%-os formalin, 1 %-os sterogenol, 10 %-os cink-szulfát stb. Megelőzésként hetente egyszer, 5 percig tartó "lábáztatás".
Megelőzésre jól bevált az alom szuperfoszfátos beszórása: 500 férőhelyes hodályban harmadnaponként 50 kg szuperfoszfát alomba szórása.
A betegeket el kell különíteni. Súlyosabb esetekben gyógyulás csak egyedi, sebészeti ellátással (éles késsel minden elhalt szövetet belülről kifelé irányulva el kell távolítani) és ehhez társuló gyógyszeres kezeléssel lehetséges. Előfordulhat, hogy légyálcák (nyüvek) lepik el a lábvéget, ilyenkor légyirtó lemosószert is alkalmazni kell.
Ott, ahol a betegség súlyos veszteségeket okoz, inaktivált vakcinák igénybevételére van lehetőség (oltás hathetes különbséggel kétszer).
Állatokon a L. pokolvar alakjában ritkán észlelhető; még leginkább lovakon és szarvasmarhákon. Gyakoribb a nyelv és a száj nyálkahártyájának elsődleges megbetegedése a nyálkahártya valamely sérülése következtében. A nyelv ilyenkor rohamosan megduzzad, felületén szederjes hólyagok keletkeznek, melyek helyén később rossz kinézésü fekélyek jönnek létre, majd a duzzanat a pofákra is átterjed, a midőn már a lélekzés igen nehéz s végül a beteg fulladás v. általános fertőzés következtében elpusztul. Jóval gyakoribb az általános megbetegedés képében fejlődő L., amely oly rohamosan fejlődhetik, hogy a betegek gutaütéshez hasonló módon hirtelen pusztulnak el, vagy pedig az állatok egy v. több napon keresztül lázasok, étvágytalanok, igen elesettek, reszketnek, nehezen lélekzenek, esetleg véres hasmenést mutatnak, s végül teljesen kimerülve elhullnak. A betegség azonban fejlődésének bármely szakában megállapodhatik és a kóros tünetek alábbhagyásával a betegek meggyógyulhatnak.
A betegség elleni védekezés abban áll, hogy lehetőleg kerüljük a lépfenés állatokkal és ilyenektől származó terményekkel való érintkezést. Olyan egyéneknek, kik foglalkozásuknál fogva ezt el nem kerülhetik, arra kell ügyelniök, hogy bőrük sehol sérülve ne legyen, mert a sértetlen bőrön keresztül a ragály nem képes áthatolni. A belső fertőzés ellenében legjobban a fogyasztásra kerülő állatok gondos szakértői megvizsgálása (l. Húsvizsgálat), illetve a L.-s állatok megsemmisítése véd meg. Az állatoknak megvédése céljából gondoskodni kell arról, hogy a takarmány és az állatoknak hozzáférhető egyéb anyagok és tárgyak, valamint a föld talaja meg ne fertőztessék, ill. az állatok ilyen takarmányhoz stb. hozzá ne férhessenek. E végből szükséges a hullákat kellőképen ártalmatlanokká tenni, a betegek állóhelyeit fertőtleníteni, az állatokat a fertőzötteknek ismert legelőktől távol tartani; utóbbiak egyébiránt rendszeres talajjavítással ártalmatlanokká tehetők. Ahol a fertőzést ilyen módon nehéz megakadályozni, ott az állatok ellenálló képességének fokozása védőojtással (l. o.) védheti meg őket a fertőzéssel szemben. Az állatok L.-je az 1888. VII. t.-c. értelmében a hivatalból jelentendő betegségek közé tartozik.